Občianske združenie Genius
 
 
 

eMagyar pont eMagyar pont eMagyar pont

eMagyar pontok Szlovákiában

A programot a Puskás Tivadar Közalapítványon keresztül az informatikai minisztérium támogatja, 2004-ben 228 millió forintot fordítottak erre a célra. A támogatásból a számítógépes felszerelés mellett biztosították a szükséges programállományt is. Magyarországon a hálózathoz 2700 ponton lehet csatlakozni. „Azoknak szolgál elsősorban, akik otthon vagy munkahelyükön nem tudnak csatlakozni az internethez – mondta Kovács. – A határon túl jelenleg 179 pont működik, nem csak a Kárpát-medencében.”

Az érdeklődők magyar nyelvű híreket, pályázati és egyéb információkat találnak a www.emagyarország.hu honlapon. „A pályázat nemcsak a csatlakozási pontok létrehozását segítette, hanem lehetőséget adott jelentős dokumentumok digitalizálására is, de pályázhattak képzési jellegű projektekkel is” – magyarázta a miniszter. A hálózat fejlesztése azonban nem áll meg, a végcél az, hogy Magyarországon kívül 333 ponton legyen elérhető a rendszer.

Bugár Béla szerint a hálózat legnagyobb jelentősége az, hogy óriási adatbázis válik ezzel elérhetővé. „Dél-Szlovákia újabb huszonegy pontján juthatnak olyan adatokhoz, melyek segíthetik a régiófejlesztést, a helyi turizmust, vagy akár hozzájárulhat újabb befektetők idecsábításához is” – véli a Magyar Koalíció Pártjának elnöke. – A mai világban óriási tőke az információ, a gyors tájékozódás, jelenleg ezt a tőkét gazdagítottuk.”

A 21 pont működéséhez szükséges támogatást a Mécs László Társulás hozta Szlovákiába, az üzemeltetők a már létező nonprofit szervezetek, a címek és a nyitva tartás megtalálhatók a www.forumic.sk honlapon. A hálózat további fejlesztéséről az ősszel sorra kerülő MA-ITT (Magyarság az Információs Társadalomban Testület) következő, budapesti ülése dönt majd.

A somorjai eMagyar pont megnyitása után a Szülőföldön az információs társadalomba címmel konferencia zajlott a Fórum Kisebbségkutató Intézetben, az előadók azzal foglalkoztak, hogy az internet milyen lehetőségeket kínál a kisebbségi közösségek számára.

Szlovákiában a következő településeken működnek eMagyar pontok: Somorja, Felsőszeli, Galánta, Diószeg, Taksony, Dunaszerdahely, Nagymegyer, Komárom, Köbölkút, Párkány, Ipolyság, Ipolynyék, Palást, Fülek, Tornalja, Rimaszombat, Rozsnyó, Torna, Kassa, Királyhelmec, Nagykapos.

eMagyar pontok Szlovákiában

 

 
 
Aktualizované: 25.06.2005 Copyright © 2005 Spoločnosť GENIUS. Všetky práva vyhradené.